Mozgalmas nap

A mai valóban igen mozgalmasra sikeredett, bár ki sem tettük a lábunkat a lakásból. Mivel ma többször esett, egyszer jégeső is nem vállaltam be a futást, még mindig kissé kaparó torokkal.

Tehát eljött az a nap, amikor rendbehoztuk a nagyszobában a komputereket és a zsinóraikat. Aki ezt félórás műveletnek érzi, azt emlékeztetném, hogy egy számítógép mániással együtt élni - az következményekkel jár. Ebben a pillanatban: 5 PC, 3 Mac (ebből egy kölcsön), 4 monitor + 1 tv, 1 nyomtató, 1 scanner (kölcsön), 1 modem, 1 switch, 1 wifi és time machine + extra hard drive, 1 skype telefon (ok - ez az enyém) tartózkodik a nagyszobában és az olyan tervek, mint a tévé és egy monitor, valamint az egyik PC összealakítása játékgéppé rutin manővernek minősül. A hangfalak/mélynyomók/lámpák áramigényéről, játék kormány/pedál/joystick/második joystick elhelyezéséről nem is beszélnék.

Tehát 12 óra körül szétpakoltunk:

asztal

Belátom az asztal még sosem volt ilyen rendben, de ha a nagyszoba többi részét tekintjük meg:

szoba

akkor talán már érezhető a munka mennyisége.

Azután kábelkosarat fúrtunk fel, majd átfúrtuk egy másik helyre, pakoltunk, terveztünk, átpakoltunk, zsinórokat vezettünk, jobbrább húztuk az asztalt, átpakoltuk a monitorokat még egyszer. Majd délután 6 óra lett és befejeztük.

szoba készen

Kábelek elvezetve, mindenkinek van gépe, második monitora, a játékgépnek külön monitor és összeköttetés a tévével, a másik PC-nek külön monitora, csak hogy örüljön.

Amikor megjegyeztem, hogy hamarosan padlószőnyeget kell cserélnünk és akkor elölről kell kezdeni az egészet Feri nagyon durva megjegyzéseket tett. Szerencsére átjöttek Krisztiánék és így nem volt ideje kifejteni a nézeteit ezzel kapcsolatban.

Holnap munka, azután remélhetőleg futás.

Írta: Kati Címkék: nagyszoba pakolás számítógép Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo