Marrakech - a zsidónegyedben kicsit elegünk lett

A szoba ablaka és ajtaja olyan jól zár, hogy szinte semmi fény nem jött be, jól aludtunk nagyon. A "medina" - régi város - szélén lakunk, láthatóan nem a leggazdagabb negyedben, előnye, hogy a mecsetektől távol, így a müezin imára hívó kántálására - amit hangszórók jelentősen felhangosítanak - nem ébredünk fel. Sepregetésre ébredtünk, egy középkorú hölgy vödörből kézzel fellocsolta az udvart, majd összesöpörte. Kaptunk reggelit, természetesen mentateával és kávéval. Megkockáztattuk a tejeskávét…

Az új városrésszel kezdünk, ezt a szálláson nem ajánlották, mondván úgy néz ki mint Európa. Meglehetősen civilizált benyomást keltett, valamint volt egy meki, de egyébként nagyon is marókkóinak tűnt. Voltunk egy nagyon szép kertben.

Átmentünk a régi városba, a zsidónegyedet - mellah - szerettem volna megnézni. A negyedben alig élnek zsidók - többek között innen vándoroltak ki Izraelbe tömegesen - de az itt élő muszlim gyerekek éppen olyan erőszakosan próbálják megmutatni a zsinagógát, mint ahogy a szállásunk mellett lakók a szálláshoz vezető utat. A zsinagógát nem akartuk megnézni, a szállást tudjuk hol van, de ez nem számít. Semmi személyes sincs benne, nagy valószínűséggel ennivalóra próbálnak pénzt kierőszakolni belőled. Mégis kiváltja bennem az ellenszenvet. Arra azonban nem gondoltam, hogy Ferinek totál elege lesz. Kimondottan nehéz egy várost úgy csodálni és elmerülni benne, hogy közben minden árus megállít és a gyerekek körülötted ugrálnak pénzért. Attól hogy adsz, nem lesznek kevésbé erőszakosak és nem is kopnak le. A fűszerpiacra fordultunk - cool mert meg akartam nézni - hogy megszabaduljunk a kölyköktől, majd a főtér következett - nappal is jó látvány. Innen hazamentünk pihenni, este a főtérre enni az egyik bódéban. Majd meglátjuk lesz e következménye…. A holnapi nap teljesen rugalmas beosztású - még fogalmunk sincs mit fogunk csinálni.

Írta: Kati Címkék: Marokkó Marrakech Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2010. May. 24. 21:32
Mentateával Velencén is szolgálhatunk és még pénzt sem kéregetünk
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo