Feri majd részletesen elmeséli miért is történt így, de - egy igazán nehéz - megbeszélés után úgy döntöttünk, péntek helyett szerdán kijövünk az Atlaszból. Furcsa tény, de ott ültünk a mászható sziklafalak alatt, már láttam az első fogást és indult a gondolat, hogy hová is akarnék lépni. A döntés a következő volt:
1. visszamegyünk a szállásra, összepakolunk, ma kiérünk az Atlaszból és holnap elindulunk észak felé, vagy
2. visszamegyünk a szállásra, felvesszük a mászócuccunkat, visszamegyünk mászni - természetesen csak a sportutakat, a több kötélhosszas utakat nem kedveljük annyira - de ez azt jelentené, hogy este megint 20 eléggé bunkó tömeggel kellene együtt vacsorázni, majd másnap reggelizni is. Korrekt nem? Az ember vezet 2 órát egy főúton, 2 órát egy mellékúton és megszámolhatlan időt egy kövekkel szórt úton. Alszik egy olyan házban ahol - csak Ferit - olyan mértékben csípi össze valami, hogy a bal karja és lába... hát majd töltök fel képet. Elég durván néz ki. Szegény ő... Majd másnap 2 és fél órát gyalogol felfelé, néhány berber ház között, hogy megérkezzen Taghiába (Taria-nak ejtik), ahol - megszámoltuk - 20 francia és spanyol mászó, valamint 12 francia kiránduló tartózkodik. A menedékház - logikusan - nem igazán erre a mennyiségre van kitalálva. Tömeg van, ricsaj és nem egy szimpi társaság egyébként sem.
Elindultunk :-(
Most már Afourar-ban tartózkodunk, holnap indulunk Chefchauen felé. Nagyon fáradtak vagyunk, talán kicsit szomorúak is. Nem volt könnyű döntés...
Pozitív, hogy a csacsi aki lehozta a hátizsákjainkat a hegyről ari volt. Vacsoráztunk és zuhanyoztunk már és van ágyunk. Van net. Maga Taghia leírhatatlan, annyira szép hely, hogy el sem tudom mondani, a berber világból is láttunk egy keveset. Nem rossz :-)