Asilah - Casablanca - Marrakesh

Asilah-ba bementünk még délelött, továbbra is nagyon tetszett. Kedves városka/falu, barátságos emberek, rengeteg üzlet. Innen felpattantunk az autópályára és lejöttünk Casablanca-ban, mondván megnézzük, esetleg ott szállunk meg. Majd meglátjuk.

Megláttuk - legalábbis egy részét. Nagyváros. Forgalmas. Rengeteg képet készítettem. A kocsiból. Majd közös megegyezéssel elhagytuk a helyet. Nem könnyen. Örömmel jelenthetem ugyanis, hogy Marrakech-el ellentétben Cassablanca minden utcája ki van táblázva, általában franciául, néha arabul. Ellenben egyetlen tábla sem tartózkodik a városban arról, hogy a f…ba lehet kimenni belőle. Tábla az autópálya, messzi nagyvárosok, környező falvak felé = 0. Azt hiszem mióta együtt vagyok Ferivel és járkálunk a világban ez az első alkalom, hogy a napállásból kiszámított égtáj alapján jutottunk ki egy nagyvárosból.

Itt van azonban valami, amit észrevettem. Már régebb óta gyanítom, de most már biztos vagyok benne. Feri tud vezetni. Valóban vezetni. A jobb oldali sávból balra forduló, körforgalomban ki tudja ki megy hova és ad elsőbbséget kinek, dudáló, motor jobbról, balról, kivilágítás nélkül, bicikli minden jelzés nélkül forgalomban. Nem mondom, a végére már ő is szitkozódott - pedig én vagyok a mocskosabb szájú kettőnk közül. De kimentük Cassablancából. Nem könnyen :-).

Egyikünket sem fogott meg egyetlen része sem, az egyetlen hotel, amit megtaláltunk a  Hyatt volt - nem egészen a mi pénztárcánhoz kreálták - sikerült néhány durva negyedbe is befordulni, csak próba/szerencse alapon, így rövid vacsora után az egyik autópálya melletti étteremben nekivágtunk a marokkói éjszakának és visszajöttünk Marrakech-be. Részben mert itt szerettem volna még vásárolni, részben pihenni. Elég fárasztó hetünk volt :-).

Mivel itteni térképünk van, tudtuk merre kell hotelt keresni. Feri megállt az utcában én kocsiból ki - kicsit koszosan és kopottan, hotelekbe be van-e szabad szoba/mennyiben kerül/van-e internet. Sok helyen nem volt szoba és olyan helyen is jártam, ahol 280 euro volt. Végül találtunk egyet. Itt maradunk még egy napot és éjszakát. Hétfő reggel megyünk haza. Van úszómedence, 100% hogy kipróbálom. De elöbb vásárlás!

Írta: Kati Címkék: Marokkó Marrakech Cassablanca Kommentek: 4 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2010. May. 30. 18:49
azért majd élő szóban faggatni fogunk bnneteket
Feri 2010. May. 30. 20:42
Lesz még így is mit mesélni.
Anya 2010. Jun. 01. 08:24
Zsályáa burgonya leves Hagyományos burg, leves.Nem rátjuk habarjuk tejföllel, vagy ami van.Végül apróra vágott zsálya, izlés szerint ecet,lehet normél vagy gyümölcs vagy balzsam.Még nem csináltam mert nics zsályám, de ujdonság
Kati 2010. Jun. 01. 21:08
A zsázsa már elfogyott - végül salátának ettük meg. Újat még nem ületettünk :-).
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo