Írország - még mindig Feri tölti fel a képeket

Kezdjük a képekkel - ez úgy történt, hogy Marokkóban, Asilah és Casablanca között egyszer csak felmondta a szolgálatot a Canon fényképezőgépem. Kölcsönkaptam Feri Olympus gépét (tőlem kapta ajándékba, víz alatt is használható, nagyon örült neki), ami nem csinál olyan jó képeket, mint a Canon (ellenben víz, sós víz és ütésálló), de azért megfelel, amíg nem veszek egyet magamnak. Na ehhez a fényképezőgéphez nem hoztam el azt a zsinórt, amivel át lehet tölteni a képeket a számítógépre. Így az írországi tartózkodásunkat egyenlőre Feri blogjában nézhetitek meg képekben is, itt csak uncsi írásos beszámoló következik.

Felébredtünk hamar, a reggeli nagyon  jó volt, még a teát is sikerült elég gyengére csinálnia a házinéninek - persze külön kérésre. Utána kocsi, rövid út Newgrange-ig. Ahol jött a meglepetés. Egyrészt a belépőjegy megfizethető volt - ennek nagyon örültünk. Másrészt nem csak a Newgrange-i részt, hanem a Knowth-i részt is meg lehet nézni. Mint kiderült ezek nem egészen ugyanazok.

Tehát: Brú na Bóinne, azaz Boyle palotája egy hatalmas terület az Ír Köztársaság észak-keleti részén (e fölött van még Észak-Írország, ami Nagy Britanniához tartozik, az írek igen nagy bánatára). Időszámítás előtt 3500-3200 között építettek ezen a részen az akkori emberek több - valószínűleg - temetkezési és szertartási célokat ellátó hatalmas dombokat, benne járattal és teremmel. Knowth és Newgrange a nagyobbak közé tartozik (Dowth is, de oda csak gyalog lehetett menni és nem busszal, így időhiány miatt kihagytuk) ezen kívül még van rengeteg kisebb. Knowth-t elhagyták az építői, majd befedte a föld, ráépítkezett időszámításunk szerint néhány százban egy csoport telepes, majd egy kora katolikus erődítmény lett belőle, majd a normanok építettek védelmi célokból épületet. Szerintem lehetett dolga a régészeknek, mire kihámoztak ebből bármi is. Főként, hogy a kora katolikus telepesek előszeretettel ástak járatokat, a már meglévő kőkorszaki mellé. Csak hogy érdekesebb legyen a dolog.

Newgrange-t is elhagyták ie. 3200 körül, majd békén hagyták sokáig, szintén befedte a föld. Sajna 1620 körül felfedezte egy földműves és ettől kezdve 1962-ig az ment be akit érdekelt. Így vsz. elég sok minden eltűnt belőle az idők során, valamint a kőkorszaki művészeti rajzok mellé került néhány "itt járt Jani" felirat.

Rövidre zárva irtó érdekes volt, 2 óra körül indultunk innen, ezek után utaztunk kb. 4 és fél órát, megérkeztünk a nyugati partra, láttuk az óceánt és megnéztünk egy Moher sziklái nevű szép tengerparti helyet, nekem bejött, Feri kicsit többet várt. Szállás van, vacsora megvolt. Azt még nem beszéltük meg, hogy holnap hova indulunk tovább. Lassan a vasárnapi kompjegyet is meg kell venni.

Írta: Kati Címkék: Írország utazás Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2010. Jul. 24. 07:20
Na,Ti aztán sokat mentetek!Már jó lenne,ha skype közelében lennétek! Mam
Anya 2010. Jul. 25. 09:01
Jó lenne egy kis tájékoztató, hogy kisérni tudjunk benneteket és értsük is merre jártok mit láttok.Helli néni
Anya 2010. Jul. 25. 12:54
Ha a cola hiánya ilyen nagy baj rá kellene szokni valami nemesebb italra
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo