Én kedvelek Ferivel élni. Hallottam már ismerőst/rokont véleményt nyilvánítani, miszerint ők bizony nem élnének vele együtt. Ennek én mindig nagyon örülök, egy barátnő feladatkörébe tartozik csökkenteni a konkurenciát. Igazából nem erről akarok beszélni, csak érzékeltetni szeretném, hogy kedvelem a pasit. Jó humora van, tök jól bevásárol és eddig még minden alkalommal tolerálta, amikor a megígérttel ellentétben néhány órával később vánszorgok haza, mert a szakrendelés tovább tartott/naná, hogy délután 5-kor kezdett el rosszul lenni a beteg/mert tényleg nagyon vérzett és sürgős volt a műtét/mert nem találta a szemüvegét és alá kellett írni a beleegyező nyilatkozatot. Nem mindig örül neki, amikor agyhalottként érkezem és alig tudok összefüggő mondatokat megfogalmazni, de még sosem vette a kalapját és lépett ki az ajtón miatta. Ebben mondjuk segít, hogy nincs kalapja. A Goodwood-ra vett sapka nem számít.
Miután a hétvégén megvettük a névnapi és szülinapi (október és augusztus, még éppen időben) ajándékát, ahelyett, hogy húzta a száját, hiszen néhány hónappal később érkezett, örült neki és rögtön el is kezdett gitározni (erősítőt kapott a gitárhoz). Ezt én azzal háláltam meg, hogy teljesen tönkrevágtam a hetét.
A hétfő még rendben volt, este még futni is elmentünk. Kedden reggel Londonba készültem egy egynapos tanfolyamra és megbeszéltük, kivisz a vasútállomásra. Namármost. Feri munkarendje elég bonyolult, de azért követhető. Felkel nagyjából 11-12 felé, reggelizik, majd - némi olvasgatás után - dolgozik. Amikor hazaérek - 5-6-7-8 óra körül, abbahagyja. Amikor elmegyek aludni újrakezdi a munkát. Majd hajnali 4 felé lefekszik. Eddig világos?
Ennek alapján könnyedén el lehet képzelni, milyen fantasztikusan illeszkedett a napjába a hajnali 6-os vonatindulás. Mert akkor már azért baromi fáradt volt, de kibírta ébren. Kivitt, megvárta velem amíg kinyit a pénztár, csak hogy a meleg kocsiban várjak, ne az állomáson.
Tehát mit csinálok én, hogy ezt megháláljam? Felhívom a szervízt és időpontot kérek a Honda (Feri kocsija) légkondicionálójának diagnosztikájára. És úgy gondolom, hogy tökéletesen rendben van, ha szerda reggel 8-ra odaviszi a kocsit. Magyarán tökélesen elszúrtam a napját. Gondolom aludt 2,5-3 órát, majd elvitte a kocsit, ott várt egy csomót - ráadásul nem is találták meg mi a gond pontosan - majd hazajött. Egész szerdán kóválygott. Kicsit aludt, üldögélt álmosan, aludt stb... Szegényt annyira hazavágta a dolog, hogy ma hajnalban, amikor csöngött az órám, hogy felkelljek dolgozni, megkérdezte: ugyan miért állítok be ébresztőt szombatra.
Tehát, ha meg akarod büntetni a pasidat, csupán egy online bejelentkezés szükséges egy londoni tanfolyamra és egy telefonhívás az autószerelőhoz. KO!