Nagyon régen nem írtam, de a következő néhány bloggal behozom a lemaradást és az is kiderül, miért nem akadt idő post-ot írni.
November 22-én terveztünk hazautazni, így a 25-i névnapomat előrehoztuk Maidstone-ban. A Lidl-ben már hetek óta lehet fagyasztott cuccokat venni karácsonyra - úgymond luxuscuccokat elérhető áron. Többek között volt szarvas, rénszarvas, galamb, fácán és fürjhús is. Mivel Feri sokat dícsérte a fácánsültet (apukája régebben vadászott), így beruháztunk egy fácánba (elérhető, de nem éppen olcsó áron). A végeredmény nem volt rossz, de igazából nem mondanám semmi extrának. Vagy a fácán, vagy az elkészítési mód (pedig tanácsot kértünk Feri bácsitól elötte) nem stimmelt. De jól nézett ki.
A Lidl-ben volt rózsaleárazás is, úgyhogy beújítottunk egybe a régi tönkrement/megbetegedett/kidobott helyett.
Feritől megkaptam azt az iPod-ot (zenelejátszót/mp3 lejátszót) amit karácsonyra kértem. Nem tudok rá haragudni, egy teljes héten át erőnek erejével visszatartotta magát és nem mesélte el, hogy ellátogatott az apple boltba. Ez nála nagyon nagy szó!
Irtó aranyos:
Az iPod az a kis kék cucc a doboz tetejében!
Ezen kívül kaptam még 2 könyvet és hűtőmágneseket.
Hétfő este indultunk haza, Feri felvett a kórháznál és mentünk is tovább a repülőtérre. Így vasárnap még gyorsan ki akartam vasalni a felgyűlt cuccokat - ne legyen vele gondom, amikor visszaérünk. Örömmel jelentem, hogy az eddig sokat átbeszélt és elhalasztott szőnyegpadlócsere nem várat már magára sokáig.
Egyenlőre ideiglenes megoldás született a folt eltakarására:
Holnap is írok, akkor már a magyar útról.