Újabb 4 napos ünnep

A múlt hétvégén itt 4 napos ünnep volt (Szerencsére végig ügyeltem az éjszakákat, nehogy elszokjak a munkától.) Utána hamarosan újabb 4 napos ünnep következett, péntek Nagy Britanniában ünnepnap volt (a hercegi esküvő tiszteletére a brit parlament döntött így), ellenben a Maidstone-i kórház úgy döntött ez munkanap. Szerencsére a főnököm elég rugalmasnak bizonyult ebben a kérdésben, így miután leviziteltem hazajöhettem és Ferivel végignéztük az egészet - erről szerintem ő majd ír részletesen. A szombat igencsak sűrű volt, (ugyanaz az 5 fős csapat, akik a múlt héten szalonnáztak) mozi (Thor 3D), séta, ebéd egy pub-ban, fagylalt, üldögélés egy parkban volt a napi program. Nem volt rossz :-). Az a társaság ahol nem kell semmi különösnek történnie és egyszerűen csak jól érzed magad.

A vasárnap és a mai nap gyorsan és nagyrészt semmittevéssel telik. Na meg nagy adag önsajnálattal, ugyan megyünk Görögországba - Kalymnos-ra szombaton, de elötte még 4 éjszakát le kell nyomjak. Ha erre rátesszük, hogy egészségileg sem vagyok 100-as, az öcsém térdét 11.-én akarják operálni és a húgomnak továbbra is gondjai vannak a bokájával + szinte elérhetetlen - megkezdődött a készülődés az évzáróra, akkor egy egész korrekt önsajnálatot tudunk összehozni. A magam részéről nem szeretek depis blogokat olvasni, gondolom ezzel ti is így vagytok. Majd jelentkezem, ha összeszedtem magam.

Írta: Kati Címkék: barát ügyelet Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2011. May. 02. 18:49
Mi van a Te egészségeddel??Azonnali választ kérek!
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo