Váratlan látogató

Már nem is mentegetőzöm, amiért ennyire ritkán írunk, a helyzet egyszerű. Hét közben mindketten annyit dolgozunk amennyi belefér, a maradék időben futunk. Ha hétvégén jó idő van megyünk Portlandre mászni. Nem dicsekvésképpen, de alig marad időnk bármi másra.

Na de a látogató...

Vasárnap hajnalra elkezdett Portlanden szakadni az eső, alig bírtunk aludni tőle, pedig mindkettőnknek nagy rutinja van a sátorban alvásban. Így amint felébredtünk pakoltunk és indultunk, a reggelit is már a kocsiban menet közben ettük meg. Tápláló, ízletes - falatonként adagolt - étkezés a specialitásom. Bármikor megoldom, igaz Feri hatalmas gyakorlattal meg is eszi vezetés közben és még szabályt sem szegünk.

Kora délutánra hazaértünk, amikor éppen befelé tartottunk a szakadó esőben valaki ránkköszönt a lépcsőházban. Majd amikor kinyitottam a bejárati ajtónkat, kegyesen besétált és körülnézett. Igazából kedves tőle, de megengedte, hogy csatlakozzunk hozzá. Majd átnézte az összes helységet és játszott egy kicsit Ferivel, utána úgy döntött, itt az ideje, hogy azonnal az ölébe üljön. Játék

Az az apróság, hogy Feri speciel dolgozni akart szerencsére cseppet sem zavarta.

Ölben

Ezen kívül kedvesen elfogadta az ételt, rengeteg simogatásra is számot tartott. Majdhogynem tökéletes vendég lett volna, ha nem ment volna azonnal bármelyik asztalra/polcra/konyhaszekrényre fel különösebb gond nélkül. Erről másodpercek alatt leszoktattuk... legalábbis akkor nem csinálta, amikor láttuk.

Éjszakára kitessékeltük a lépcsőházba - Gabi elmondása szerint szinte egész éjjel az ajtajuk elött nyávogott. Reggel beengedtem, ezt 15 perc folyamatos törleszkedéssel és dorombolással hálálta meg. Mondjuk visszaaludni egyikünk sem tudott tőle, de ez részletkérdés.

Közben elkezdtük tervezni, hova teszünk ki plakátokat, hogy megtaláltuk, hiszen tökéletes házimacska, egészen biztosan hiányzik valahol. Ez még mindig tervben van.

Az idillnek véget vetett, hogy hétfőn Gabi és Krisztián, Feri közreműködésével megegyezett az egyik ismerősünkkel, hogy átviszik hozzá a macsekot (kertjük van, benn aludhat éjszaka). Bár a döntés jogossága ellen nem lehet kifogásom, bizony erősen nehezményezem - azóta is - hogy egyiküknek sem jutott eszébe megvitatni, megbeszélni velem ezt a kérdést, annak ellenére, hogy én nyitottam ajtót a dögnek első körben. Mire hazaértem hétfőn ügyeletből, már nyoma sem volt. Váratlan látogatás, váratlan távozás. A kör bezárult.

Ölben 2.

Írta: Kati Címkék: macska vendég Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
jozsazsu 2011. Jun. 13. 19:22
Elolvadok. Szeretném tudni a sorsát! Bár szerencsére Angliában szeretik a cicusokat.
Anya 2011. Jun. 17. 06:51
A hontalanságnál biztos jobb sorsa van.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo