Nincs hír!?

Nézzünk szembe a tényekkel, utoljára két hete írtam. A következő történt: egészen normális hetem volt egészen péntekig. Amikor kiderült, hogy Gabi elköltözik. Erről Feri írt is. A legközelebbi (fizikailag is, hiszen 1 házban lakunk) barátaink különvállnak. Természetesen túlzás lenne azt mondani, hogy összeomlik a világunk - nem az Gabi és Krisztián világa - de erősen megrázkódott.

Igen csináltam egy előadást péntekre a beosztott orvosoknak. Majd le kellett mondanom, mivel az új beosztásom szerint pénteken a Pembury kórházban kellett mennem, az előadás meg a másikban lett volt. Futottunk is párszor, nagy a sár. Volt megbeszélésünk a többi velem együtt dolgozó dokival, milyen követelésekkel álljunk elő, hogy javítsuk az ügyeleteken, mivel veszélyesen sok helyen kell lennünk egyszerre. Ha jól emlékszem főztem is, de lehet, hogy nem.

A dolgok más fontossági síkra kerültek, persze elvégzed a munkádat, de a legfontosabb nem ez. Hanem, hogy beszélj Gabival amikor beszélgetésre van szüksége. Majd Krisztiánnal. Mivel külön-külön is igen szeretetre méltóak ez nem jelent gondot, pontosan megértem mindkettejüket. Aztán Gabit elköltöztettük pénteken. A szombat egy része azzal telt, hogy leellenőriztük Gabi oda ért-e gond nélkül. Hogy Krisztián hogy van? Van-e szüksége valamire. Ilyesmi. A többi csak mellékes munka amit meg kell csinálni.

Most fedeztem fel, hogy Feri elfelejtett kenyeret betenni ma reggelre. Na ez sem olyan amit gyakran felejt el. Megyek főzök valamit mire felébred.

Írta: Kati Címkék: barát Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. Feb. 01. 15:35
Itt sem szólok, csak szomorkodok.
Mam 2012. Feb. 09. 18:41
Gyönyörüm!Tök rumli az életed,de ez így jó!
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo