Vegyes

Egészen gyorsan telik az idő. Na nézzük mi is történt. A hétvégén Ferivel pattogatott kukoricát készítettünk, valamiért az átlagosnál is jobban pattogtak ki, kicsit aggódtam mi lesz ha ennél is tovább csordul, már jócskán felemelte a fedőt. A konyhapadlónk nincs olyan tisztasági fokon, hogy lehessen róla enni.

Pattogatott kukoricaA héten egyetlen egy rákos beteget sem találtam, ellenben operáltam egyet, ez jobb érzés. Aztán a szakrendelésen az egyik betegem jött vissza műtét után és nagyon jól van, ez is pozitív volt.

Kedden felmentünk lakás - illetve szobaavatóra Karcsihoz. Új szomszéd. Beköltözött Krisztián egyik szobájába. Mellesleg az öcsém volt focitársáról van szó. Mert ilyen kicsi a világ. Feri és Krisztián borozott, Karcsi sörözött, én koffeinmentes kóláztam. Kaptunk egy csomó rágcsálnivalót és vacsorát! Elég jól telt az idő, sajnos én bontottam asztalt, másnap is dolgozni kellett menni.

A kocsitörést intézzük, ha minden igaz ma, vagy holnap kerül szerelőhöz, majd beszámolok róla ha kész lesz.

A rózsa úgy döntött, hogy iszonyatosan hálás amiért Feri majdnem tövig lekopasztotta, ezt ezzel az állapottal köszönte meg:

Rózsa

A tervek a közeljövőre:

A következő három éjszakát ügyelem, majd hétfő este hazamegyünk Budapestre. Itt az ügyintézések mellett megünnepeljük a családom nagy részének névnapját és anyu szülinapját. Majd szombaton ismét repülőre pattanunk, de nem ám vissza Londonba, a terv szerint Róma az úticél 1,5 napra. Hétfő este jövünk vissza. Kedden dolgozom. Az élet úgy szép ha zajlik.

Írta: Kati Címkék: család éjszaka munka rózsa utazás Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. Mar. 31. 23:37
Még jó, hogy vannak jó napok, és még a rózsák is mosolyognak.
Apa 2012. Apr. 01. 09:15
kőndnyű ugY futni hogY kózben Beszélgetaz a ciipőddel
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo