Laptop törés

Bemutatom a laptopomat, ha valaki még nem ismerné:laptopEz a kép még egy régebbi desktop háttérrel készült, azóta egy flamingó van fejjel lefelé. De ez most lényegtelen.FlamingóAmikor az Apple kihozta a macbook air-t, nagyon tetszett a képeken. Azután elmentünk az egyik boltba és amint megláttam, már tudtam, hogy meg fogom venni magamnak. Még sosem vettem szerelemből laptopot, de gondolom ezt is el kell egyszer kezdeni. Persze azért megvártam míg kijött ugyanaz a típus több memóriával. Ez már régebben volt, azóta együtt élünk. A laptopom, én és Feri. Senkinek nincs oka panaszra. Illetve a laptopnak van, mivel teljesen véletlenül a táskámban hozzáért a kulcsomhoz és keletkezett a tetején egy felületes, de kb. 20 cm hosszú karc. Régóta gondolkoztam rajta, hogy kicserélem, de nem volt szívem megvállni tőle 10 percnél hosszabb időre. Meghát ára is van egy ilyen alkatrésznek rendesen. Így ez egy tökéletesen rendbentartott laptop, egy karccal a tetején. Legalábbis ezt mondta a szerelő, aki átvette. De most előreszaladtam.

Otthon - Budapesten - üldögéltünk a teraszon péntek délelőtt és valamit nézegettem a neten, majd bezártam a laptopot. Illetve bezártam volna, ha nem hallok egy kattanást a zsanér felől. Feri ott ült mellettem, ő is hallotta. Így gyorsan megnéztük és kiderült, hogy valami gond van a zsanérral, alig láthatóan, de egyértelműen. Így nézhetett volna ki, ha még néhányszor kinyitom - mondani se kell nem tettem:ZsanérBeszaladtunk - utólag kicsit elhamarkodottnak tűnik a dolog - egy belvárosi mac-eket javító céghez, de nem tudták aznapra elvállalni, mi meg másnap utaztunk tovább. Így Ferivel kedd este elmentünk a -  tőlünk kb. 40 percre kocsival - bevásárlóközpontba, ahol van apple bolt és javítást is vállalnak. Átvették, mivel típushiba ingyen megcsinálják (hurrá, hurrá), de akár 3 hétbe is beletelhet (jaj, jaj). Majd jelentkeznek. És én otthagytam a szívemnek oly kedves laptopot.

1 héttel később szerda este éppen a húgommal beszéltem skype-on, elég sok fontos megbeszélni valónk volt, ő hogy van, én hogy vagyok, a pasija hogy van, a pasim hogy van és még sok egyéb halaszthatatlan dolog. Közben hívtak az üzletből, hogy kész a laptopom mehetünk érte. 20:06 volt a pontos idő. A bolt 21:00-ig van nyitva. Említettem már, hogy 40 percre kocsival? És még be kellett fejeznem a beszélgetést a húgommal. Említettem már, hogy sok halaszthatatlan megbeszélnivalónk volt? Amikor befejeztük, Feri közölte, hogy ő elmegy érte. Mondtam, hogy ok, de én is.  Ekkor nagyjából 8:20 felé járt az idő. Tudtuk, hogy rizikós, bőven lehet, hogy nem érünk oda zárásra.

Odaértünk. Tény, hogy Feri lestoppolta a kocsit a legközelebbi bejáratnál én kivágódtam az anyósülésről és szabályosan lerohantam a távot, de 20:50-kor már megbeszéltem a dolgokat az egyik eladóval és vártam a laptopra. És megkaptam! (Addigra Feri is befutott.) Megjavítva a zsanért. Ééés kicserélve a tetőlapot. Úgy tűnik ez kellett a zsanércseréhez :-)! Így ez most egy tökéletesen rendbentartott laptop, karc nélkül a tetején. És itt van velem. Megint teljes a mesterhármas. A laptop, Feri és én... Happy end!

Írta: Kati Címkék: számítógép Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. May. 01. 23:15
Lehet ,hogy már találkoztunk de nincs emlékem róla.Igen örülök, hogy meg gyógyult a gerince.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo