Új szék

Még régebben kaptam Feritől a számítógép asztalhoz egy széket, természetesen az egyik leggyakrabban használt ülőalkalmatosságom, tekintettel arra az időmennyiségre amit a gép mellett töltök ez elég logikus. Így nézett ki nem sokkal azután, hogy megkaptam:

Kati szék

Sajnos a jó sok használat során az ülése erősen kopásnak indult, egyre több darabot hagyva a szőnyegen, majd az előszobapadlón, majd a papucsomon (belül) és mindenütt másutt is. Hiába a műbőr jó tulajdonságai között a kopásállóság nem szerepel.

Kopás

Már néhány hete megszületett az elhatározás, áthúzzuk a széket! Kb. 10 nap alatt valósítottuk meg a tervet, este 8 után már nem akartunk varrógépet használni, így több napot húzódott  a dolog. Végül tegnapra készült el. Akkor a munkafolyamatok. Először is szétszedtük:

Szétszedés 1

Szétszedés 2Szétszedés 3Szétszedés 4

Majd Feri lerajzolta a darabok elhelyezkedését és némi további szétvagdalás után elkészült az új anyagból kivágott alapmunka.

VázlatAlapmunka

Ezután komoly varrási munka következett, ezt Feri végezte én asszisztáltam. Egész komoly számítások is voltak benne, hiszen az anyagot részben lehúzó spárgák elhelyezését is ki kellett mérni. Varrás

Szombaton itt tartottunk, amikor egy kis időre megálltunk. Elmentünk futni, sütöttünk meggyest és meglátogattuk Gabit.

Meggyes piskóta

Így vasárnapra maradt a vége, itt már az összetűzött alja látható, a tűzőgéppel. Egyébként a tűzőgép az egyetlen kiadás, ami az áthúzás kapcsán felmerül, az anyag még az előző függönyvarrási project-ből maradt.

Szék

És akkor itt a vége. Bár elismerem üti egy kicsit egymást a két anyag, nekem nagyon tetszik. És nem fogok több székdarabot találni a papucsomban!

Új szék

Írta: Kati Címkék: szerelés varrás Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. May. 01. 23:21
Nagyon csinos masinátok van, és hasznos is.Hozzá még ige ügyesek vagytok.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo