Mi is történt a héten

Nem sok. Illetve semmi fontos. Az itteni időjárás ezt nem teszi lehetővé. Hideg van - 9-11 fok - iszonyatosan fúj a szél. Szerintem az összes kicsit is instabil fa kidőlt már Angliában, ha ezeket most begyűjtik a következő 10-15 évben semmi dolguk nem lesz fakidőlésügyileg. De az igazi gond, hogy esik az eső. Persze nem állandóan, néha 15-20 perc szünetet is tart. Már nem is emlékszem mikor futottunk utoljára, mászni tavaly ősszel másztunk, kirándulásról csak nagyon önkínzók elmélkedjenek. Rendszeresen unatkozom itthon szimplán csak azért, mert már semmilyen dolognak nincs kedvem nekiállni. Azért dolgozni bementem, éjszakáztam 2x a héten. Ja és főztünk is. Így rögtön át is alakulok főzőbloggá:

A rakott káposzta története

A rakott káposzta valódi - fehér - káposzta, nem kel. A kb. 1 kg-os káposzta beszerzése nem az én hibám, én nagyon kis fejet kértem kiszállításra (ha jól emlékszem negyedkilósat rendeltem). Ehelyett küldtek egy jó nagyot. Szépnek szép volt, de annyi salátát azért nem eszünk, hogy el tudjam használni. Utánanéztem néhány káposztás receptnek, de Ferinek egyik sem tetszett, így improvizáltunk egyet. A munkamegosztás családias volt, én csináltam egy pörköltalapot darálthúsból, Feri megdinsztelte a káposztát, a pároló megfőzte a rizst. Összerétegeztük, tejfölt raktunk rá majd a sütés vége felé reszeltsajtot és reméltük nem fogják ütni egymást az ízek.

Rakott káposzta

Véleményem szerint kevés volt benne a káposzta, egyébként nagyon jó lett. Valószínűleg létrehozzuk még nem véletlenül vett káposztából is.

Ezután a kalács következett, ami miatt aggódtam egy kicsit. Egyrészt a múltkori nem kelt meg úgy ahogy szerettem volna, másrészt ebben a kenyérsütőgépben még nem csináltam. A kelesztés után, a sütés kezdetén már szabályosan nyomta ki a kenyérgép tetejét:

Kalács

A kaláccsal egy igazi problémánk van. Akárhogy sikerült és akármekkora lesz mindig megesszük az egészet együltő helyünkben. Majd nagyon rosszul leszünk a túlevéstől. Ez már tradíció nálunk.

Kész kalács

Ezen kívül készült még krumplistésza farfalle (úgy néz ki mint ha kis csokornyakkendőket főzne az ember) tésztából, brokkoli leves.

A desszertek:

Mivel a kalácshoz tojássárgája kell, a fehérjéből csináltam csokis habcsókot, felejthető lett:

Habcsók

Fahéjas sült banán és alma ugyanabban a sütőben amíg a habcsók sült:

Sült gyümölcsök

Most pedig megpróbálom összeszedni magam amíg valami energiám van még és csinálni valami értelmeset. Amíg az eső lassan ki nem szívja az összes életerőmet mára is....

Írta: Kati Címkék: eső főzés Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. May. 01. 23:28
A maradék káposztát megreszelni, megdinsztelni és káposztás kockát lehet csinálni.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo