Még Tenerifén hallottunk német sramlizenét, innen jutott el a beszélgetés a sípályák mellett hüttékhez, majd a mákos gőzgombóchoz vaníliasodóval. Ami az egyik nagy vonzereje volt a hüttének. El is határoztuk, amint hazajövünk csinálunk gőzgombócot. Életünkben először.
Mivel hazaérkezésünk után eső fogadott és így futásra esély sem volt, nekiálltunk. Természetesen este, alig bírtuk ki mire kész lett - ezt volt a tervezett vacsora. Így visszanézve egész komoly kockázatot vállaltunk, fogalmam sincs mit ettünk volna vacsira, ha nem sikerül a terv. A receptet innen vettem, természetesen a gőzgombócok keltek egyet mielőtt meggőzöltük volna őket. A recepttől - szokásunkhoz híven - néhány helyen eltértünk:
- az első kibontott lekvár meggylekvár volt, nem szilva, így meggylekvár került a gombócokba - anyu főzése, kitűnően ment a tésztához.
- nem volt itthon mák, így csak porcukor került a tetejére
- kitaláltuk, ha már van párolónk, használjuk azt a gőzöléshez - így utólag nagyon jó ötlet volt, hihetetlen habos, könnyű gombócokat gyártott.
Ilyen volt előtte
Ekkorára nőttek kelés és gőzölés után
És a végeredmény a tányéron fogyasztás előtt 10 másodperccel (a fényképezőgépet még kikapcsoltam).
Hogy negatívumokat is mondjak:
1. a vaníliasodó darabos lett - vsz. túlmelegítettük, semmi gond, legközelebb máshogy készül majd
2. akkorák lettek a gombócok, hogy képtelenek voltunk egyszerre megenni az egészet, másnapra is marad. Ez édességekkel nem szokott nálunk előfordulni... Edzenünk kell!
Most pedig búcsúzom, a következő 3 napban a távolabbi kórházban ügyelek, így csak túlélni járok haza majd, tőlem hírt senki ne várjon! Szerencsére kezdődik az EB, így Feri valószínűleg nem hiányol majd annyira, mint szokott.