Hát igen, tegnap itt legalább 2 cm esett, mára nagyrészt eltűnt. A Heathrow repülőtér azért törölt (a láthatósági viszonyok miatt) 420 járatot, így ott még alszanak páran a földön. De időrendben:
szerdán volt a tárgyalás, teljesen ok volt, mindent értettem és engem is értettek, tanútétel letudva.
Csütörtökön voltam a dokimnál, felírta a lehető legkisebb dózisú gyógyszert a pajzsmirigyemre, a többit majd meglátjuk. Csodák csodája a hozzánk legközelebb eső gyógyszertárban volt is belőle. Erre még nem volt példa :-).
Pénteken ráírtunk egy sms-t arra a barátnőnkre, aki a havazás közepette Magyarországról vezetett haza. Kiderült leragadtak Németországban egy kocsihibával, ehhez még extraként a barátjának ínszalag szakadása van, operálni kell, azért is jöttek volna vissza hamarabb. Ezt nem sikerült elérniük, egy napot a kocsiszerelésre vártak. Így a mai nap felét a kórházban töltöttem velük, előjegyezték a műtétre, majd hazahoztam a srácot, mivel a barátnőm dolgozott. Mire hazaértem vele Feri is odajött a lakásukhoz, felpakoltuk a cuccokat a kocsiból. Szóval el voltunk foglalva. Ma este pedig felfedeztem, hogy Ferinek komoly műveltségbeli hiányosságai vannak, ez azért ennyi év után már az én hibám is, nem lehet csak őt okolni. De gyorsan korrigáltam a dolgot és megnézettetem vele az általa még nem látott Babe című kismalacról szóló filmet. Az elején még panaszkodott, hogy egy gyerekfilmet nézetek vele, de a vége felé egész komoly aggodalmat tanusított, vajon eléri-e az apakutya a verseny kezdete előtt a kismalacot... remélem senkinek nem árulok el titkot - igen elérte.
Most igyekszem meggyógyítani magam, még mindig elég durva a náthám, holnapra megint havazást jósoltak, remélem most rendesen fog esni, nem csak mutatóba egy kicsi. Kirándulni szeretnénk havas tájon. Még nem adtuk fel az elutazás gondolatát, de mivel előre láthatóan holnap is törölnek párszáz járatot, a jegyvásárlással várunk még.