Reggelre igazi havazásra ébredtem. Majd mikor Feri is kikászálódott az álomból rájöttem, hogy elment a hangom (addig csak Helli nénivel sms-eztem kb. 1 órát, beszélnem nem kellett). A szokatlan csöndnek Feri örülhetett, még tükörtojást is csinált a kedvemért. Vagy azért mert sajnált, hogy beteg vagyok. Ki-ki kiválaszthatja a számára szimpatikusabb magyarázatot.
Mivel eddigre már komoly hóréteg borított mindent, így az egyéb programpontokat félretéve Krisztiánnal azonnali hótúrára indultunk. Angliában muszáj, valószínűleg 24 órán belül elolvad. Bakancs, kétréteg, sapka, kesztyű, a pozitívabb gondolkodású csapattársakon kamásli és indulás. Láttunk havas hátú libákat.
Itt pedig Krisztián és Feri próbálja megtalálni a háztetőnket a látképben:
Majd hazafelé vettük az irányt és a ház előtt találkoztunk a szomszédos indiai kislánnyal aki éppen hóembert próbált gyártani - kevés sikerrel. Pontosan nem emlékszem ki és hogyan kezdte, de komoly hócsata tört ki. Ebből Krisztián kilépett, de leküldte Karcsit erősítésnek. A képek nem homályosak, hanem havasak. Végül is hócsata volt.
Karcsi
Angel a szomszéd kislány és Feri
És Feri teljesen átázott hajjal
Végül a hóember is elkészült, ezúton is köszönet a két söröskupakért és a piros karácsonyfadíszért Krisztiánnak és Karcsinak, miután 3 háztartásban nem találtunk egyetlen répát sem. Valamint Ferinek aki ellapátolta a havat a lépcsőről és a domboldalról.
Nos ma végre eldőlt a végleges úticél a mostani szabadságra: Florida, kedden repülünk kb. 10 napig maradunk. Úgyhogy rögtön sebességet is váltottam és megvettem néhány dolgot:
repülőjegy
parkoló Londonban (na ezt igencsak elszúrtam. Mivel február 2-án szállunk fel, de 3.-án reggel érünk vissza Londonban meddig béreltem a parkolót? Naná, hogy csak 2-ig. Szerencsére a weboldal hülyeségbiztos, így kb. két mozdulattal lehetett változtatni rajta, de azért nem vagyok büszke magamra. Elszúrtam na... Az egyetlen jó dolog benne, hogy időben rájöttem mennyire hülye voltam.)
biztosítás
első két napi szállás
kocsibérlés Orlandoban
Meglepetésünkre a 2011-es amerikai vízum nem járt még le, így azt csak módosítani kellett az új úticélhoz. Most már csak be kell vásárolni néhány dolgot holnap, becsomagolni, tisztázni mit akarunk (legalábbis hozzávetőlegesen) látni Floridában. Az öcsém is adott néhány tippet, ő a nyáron volt :-).