Képes beszámoló

Igyekszem beleszokni az új munkakörömbe, természetesen nagyon tetszik, hogy alig kell éjszakázni és csak minden 5. hétvégém foglalt. Ettől még dolgozom keményen, de nagyon élvezem, hogy munka után gyakrabban van még időnk elmenni futni, vagy éppen a kertben folytatni a valószínűleg még hónapokig tartó rendrakást. A kerttel kapcsolatban sikerélmény, hogy láttam egy csapat tengelicét, többször is visszatérni. Legyen szíves mindenki elhinni, hogy a két pixel a gyermekláncfű alatt egy tengelice, mire Feri kihozta a profi fényképezőgépét elrepültek. Egyébként így néz ki.

Tengelice

Ezen kívül láttam még vörösbegyet is, de ő még az én fényképezőgépemet sem várta meg. Mondjuk a hátsó kertet több macska is saját területnek tekinti, úgyhogy nem árt ha a madarak ilyen óvatosak maradnak.

Aztán volt néhány találós kérdés, amit meg kellett fejtenem, például ezt a kis kutya alakú műanyag gombot találtam a konyhában:

Műanyag gomb

Komoly találgatások során elvetettük, hogy kinntről hoztuk volna - túl tiszta volt,  felmerült, esetleg a szomszéd kislány veszítette el a folyosón, mi meg behoztuk a talpunkon - de igazából ehhez is túl tiszta volt. Ígyhát ezen a ragacsos lapocskán üldögélt, amíg egyszer csak le nem néztem és ezt láttam:

Papucs

A saját papucsomat. Feritől kaptam. Rejtély megoldva. Azóta visszavarrtam.

A másik probléma - Ferit is bevontam és hosszas órák komoly munkája során bogoztam ki - a "találd ki a másik mit rajzolt" játékkal érkezett, valószínűnek tartom, hogy Erikáék kisebbik lánya Lilla követte el. A blog végén elárulom mi volt a válasz, az angolul tudók álljanak le kitalálni:

Lilla rajza

Beletelt néhány napba, míg rájöttem!

Ezen kívül főztünk néhányszor, a meggybefőtt elhasználási project-em keretében volt meggyszószos főtt marhahús:

Meggyszósz

És a kert pozitívumait kihasználva Feri sütött nyárson csirkét, ami nagyon jó lett, de hozzá kell tennem, finomítanunk kell még a nyársra kötözés technikáját.

Előtte:

Csibe

Utána:

Csibe sütve

Ez a hét egyébként alakulhatott volna jobban is. Miután hétfőn totál eláztunk a futóklub alatt egy szerény jégesőben, kedden tökig áztam a bringán hazafelé jövet munkából, ráadásul, kedd, szerda, csütörtök későn jöttem haza, egyszerűen csak mindig tovább tartott a munka a munkaidőmnél, így a Helli néni érkezése előtt beütemezett takarítás egyre csak csúszott. Kénytelen voltam a legtöbb elemét ma befejezni, pedig már így is rohadtul elegem van az elmúlt 5 napból, mert a hétvégén mindkét nap dolgozok. A takarítás többi elemét meg valahogy beleteszem a kedd estébe. Vagy nem.

Írta: Kati Címkék: kert munka takarítás Kommentek: 4 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2013. May. 17. 20:13
Ja igen, a megoldás Lilla rajzára: majom, azaz monkey.
Apa 2013. May. 17. 22:59
Katikám,hogyan áztál tőkig ?Helli űzeni NEM takritani!!
Kati 2013. May. 17. 23:09
:-)! Heli néni hiába üzen, jár neki a takarítás és kész! Majd megoldjuk!
jozsazsu 2013. May. 20. 14:03
Szeretnék a kertről egy távlati képet, hogy mérni tudjam az átalakulási folyamatot.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo