Utazás haza

A múlt héten otthon töltöttünk 5 napot, nem pihenésből (na nem mintha sokat pihennénk otthon), hanem munka ürügyén. Egy magyar sebészeti kongresszusra mentem haza, így a szokásos találkozók idő hiányában nagyrészt elmaradtak.

Nagyot rohantunk kedden, egész nap műtőben voltam, alig sikerült befejeznem időre, gyorsan kocsiba pattantunk és irány Luton. A Wizzair igazán átgondolhatná a reptérválasztását, szerintem a Gatwick sokkal ideálisabb lenne. Na mindegy, szerencsénk volt a forgalommal, gond nélkül elértük a gépet. Az öcsém felvett bennünket Budapesten kicsivel éjfél után.

Szerdán lementünk Velencére, meglátogattuk Feri szüleit, vettünk meggyfát (Helli néni szülinapi ajándéka), ha már benne voltunk átszitáltunk pár kiló komposztot, elültettük a fát és borostyánt is irtottunk a ház faláról, valamint a telefonpóznáról. Majd gyors ebéd után vissza Pestre, fogorvos (Ahol találkoztam a nagynénémmel, mert ilyen kicsi a világ, annyira örültem!), anyuval haza, meglátogatni Feri barátját Gyulát (Úgy volt, elmegyünk futni, ez sajna elmaradt, így megint feleslegesen utaztattuk a teljes futócuccot 3000 km-en).

Csütörtökön kezdődött a kongresszus, itt találkoztam régi kolléganőmmel Mariannal és tanárommal Évával, valamint számtalan régi ismerőssel/kollégával. Elég furcsa érzés, némileg skizofrén jelleggel fűszerezve. Beszélgetek otthon dolgozó ismerősökkel, de néhányan már jártak kinn Angliában, néhányan most is itt vannak és szintén csak a kongresszusra mennek haza. 9! éve dolgozom Angliában. Mintha tegnap lett volna, hogy kezdtem, pedig átszámolva most már többet dolgoztam itt, mint otthon. Van egyáltalán visszaút? Tudok-e valaha is visszamenni? Akarok-e? Valahányszor otthon vagyok felmerül, de a szakmai találkozókon mindig nehezebb. Itt rendszeresen megkérdezik, jövök-e még haza, vagy kinn maradok végleg. Mintha tudnám...

Mondjuk ahogy Ferit és magamat ismerem, nem csodálkoznék ha a következő ideiglenes tartózkodás mondjuk Izlandon, vagy Spanyolországban lenne. Minden lehetséges :-)!

Azért a szakmai programok mellé sikerült becsúsztatni egy bandatalálkozót (régi gimnáziumi osztálytársak). És itt könnyű volt beszélgetni. Mintha abba se hagytuk volna az érettségi után, meglepően egyszerű volt felvenni a fonalat. Nevettünk, szomorkodtunk, sütit ettünk és beszéltünk, beszéltünk amíg a cukrászda be nem zárt. A képen Rita nincs rajta, ő volt a fényképész:

Bandatalálkozó

Bár nagyrészt anyunál laktunk, a szombat estét a húgoméknál töltöttük, hogy velük is tudjunk egy kicsit együtt lenni (meg Csipivel, aki határtalanul szép macska lett). Így a hajnali járat a reptérre ismét a húgomra esett, de most már tényleg megpróbálom elkerülni ezt a zombijáratot (kollégám, Gábor megjegyzése, igen találó). Átverekedtük magunkat a vasárnapi álmosságon és még a todo listánkat is sikerült lejjebb faragni. Mondjuk nem tudom hogy fogok fogyózni, amikor még mindig van zserbó és túrórudi a hűtőben. Az az esetleges javaslat, hogy ne hozzunk ilyen dolgokat nevetséges, ne is jusson eszetekbe. Anyu sütijét és túrórudit mindig hozni kell, ez hagyomány.

És most dobpergés: hölgyeim és uraim örömmel jelenthetem, hogy VÉGRE hosszas keresés és találgatás után MEGTALÁLTUK Feri búváruszonyát és vízhatlan zsákját, amit alig 6 hónapja keresünk. A hálószoba szekrény tetején volt az egyik dobozban. Valószínűleg több éve...

Írta: Kati Címkék: barát család utazás Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2013. Nov. 14. 20:14
Becsinálok,mekkora süket duma!Alig várjátok,hogy legyen indok a nem főzök-re,mert itthon elhíztok! Bele ne haljatok! Egy tény:Belétek tömöm,ha nem eszitek meg a főztömet.Hónapokig kénytelen vagyok kis adagokat főzni.Tudod,ez mekora szörnyűség?
Kati 2013. Nov. 15. 00:39
Kis adagokat az öcsémnek? Na azt megnézem :-)! Ne aggódj, én azért nem főzök, mert nem szeretek és sajnálom rá az időt, nem a fogyózás miatt!
Anya 2013. Nov. 24. 17:48
Egy borzongató szél csapott meg (tudok-e valaha vissza menni stb.) Egyszer már volt benne részem, azt reméltem erre komolyan nem kell gondolnom még egyszer.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo