Főzőblog

Ha valakit érdekel. Igazából engem annyira nem izgat a főzés, de a statisztikai adatok szerint, ezek a legolvasottabb blogbejegyzéseim és szeretem ha olvasnak :-). Mondjuk megértem, ha az én főzési tudományommal el tudom készíteni, akkor egy átlag háziasszony ugyanezt a receptet valószínűleg megcsinálja hajnal egykor, félkézzel, miközben megfegyelmezi a kutyát és kijavítja a gyerek háziját. Tehát érdemes is olvasni!

Mivel elkezdődött a tél, ami itt az esőt és hideget jelent, egyre gyakrabban eszünk levest a szokásos saláta helyett. Ez általában porlevest jelent, ebből az egyik kedvenc a "répa és koriander" nevű. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg nem nehéz elkészíteni normál alapanyagokból sem és utánaolvastam a receptnek. Igen. Ahogy sejteni lehetett. Nagyrészt répa és koriander kellett hozzá. Mivel egyike azoknak a leveseknek, amit még nekem sem gond elkészíteni és így még nagyobb kedvenc lett, javaslom a hidegebb téli estékre:

Hozzávalók:

1 evőkanál olaj

1 kockára vágott hagyma

1 kockára vágott krumpli

450 g megpucolt és kockára vágott répa

1.2 liter zöldség/húsleves alap kockából

1 marék koriander

1 evőkanál koriander por

Az olajban üvegesre párolni a hagymát, hozzáadni a koriander port és a krumplit kb. 1 percig sütni, majd hozzáadni a levesalapot és a répát, felforralni, majd levenni a fokozatot, hogy csak főljön. Kb. 20 perc alatt a répa megpuhul. Ekkor turmixgépbe pakoljuk a korianderlevelekkel (egy kicsit le kell hűlnie, mert esetleg szétégeti a turmixgépet). Majd megkóstoljuk, ha kell sózzuk és kész.

Majd meséljétek el milyen lett, én biztos fogok még csinálni (a maradék koriandert eltettem a mélyhűtőbe).

Kapros tonhalas tészta

Tonhalas penne

A húgom kapott a barátja anyukájától egy csomó kaprot. Így én kaptam a húgomtól egy csomó mélyhűtött kaprot. Ami felolvadt a csomagban a repülőn, így még vasárnap kénytelen voltam azonnali kapormentési project-be kezdeni. Ja és nem volt itthon hús (épp ürítem a mélyhűtőt). Úgyhogy az "ami van itthon abból lesz kaja" főzési alaptípushoz fordultam:

Penne tésztát főztem

Közben 2 dl szójatejszínt megmelegítettem, beletettem a kaprot, egy tonhalkonzervet és egy kukoricakonzerv felét, sót és kevés fehér borsot. Ezt összefőztem. Majd felszolgáltam a tésztával. Elég jó lehetett, mert a 4 adagnyit megettünk ketten egy vacsorára...

Írta: Kati Címkék: főzés Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2013. Nov. 24. 17:25
Nagyon bátran nyúlsz minden új ötlethez. Bizony én hosszasan töprengenék míg nyomós okot találnék miért ne csináljam meg.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo