Sajnálom Dinesh, nem tudok ügyeletet cserélni!

Kedvelem Dinesh-t. Annak ellenére, hogy az ő fő témái a gyermekei, a felesége, a munkája és az indiai családja, az enyém pedig az unokaöcsém, a pasim, a futás, a mászás és a magyar családom, iszonyat hosszan tudunk pletykálni, kölcsönös érdeklődéssel a másik élete/véleménye/érzései iránt. Szakmailag is tök rendben van a srác. Szóval Dinesh cool.

Ha valaki ügyeletcserét kér, akkor megpróbálok cserélni. Ők is pont így csinálják, amíg ésszerű teszünk egymás érdekében, kölcsönös, visszakapom. Pláne ez a helyzet Dinesh-el, ő még az átlagosnál is segítőkészebb. Meg cool mint említettem már.

Igen nehezen mondtam így nemet arra, hogy a múlt hétvégét elcseréljük. Merthogy a prioritások alapján nekem ott kellett lennem a parkrun-on.

Akkor a történet: a parkrun mint Feri is írja, minden szombat reggel van. Így Feri gyakrabban volt ott, mint én, mert én minden 5. hétvégén ügyelek. Szegénykém pont az 50. parkrun-ja előtt esett és kapott boka szalagszakadást, az abból való felépülése közben behoztam egy kicsit a lemaradásomból, de szerencsére felépül és a tradicionális kihirdetés után le is futotta az 50. parkrunját. Ami után kapsz egy ingyenes pólót, menő piros színben!

Feri 50. parkrun

És egy kicsit nehéz volt megmagyaráznom Dinesh-nek, hogy értem én, hogy az indiai haverja érkezik és utazott egy fél világot, hogy találkozzanak, dehát izé, nekem most lesz az 50. parkrun-om. A vasárnapot bevállalom, no problem, de a szombatot... ne már!

És Dinesh-re jellemző, hogy - bár a látásmód erősen ellentétes az övével - elfogadta, szó nélkül. Így az alábbi fotón büszkén feszítek:

Kati 50. parkrun

Bizony, mert az 50. futókat a futás előtt kihirdetik. Persze Feri szólt nekik a hátam mögött, hogy az 50.-t fogom futni.

Ok, én is szóltam az ő háta mögött, amikor ő futotta...

A pólót még nem kaptam meg, de majd érkezik. Így most már hátradőlhetek, nincs para, nincs verseny.

A macska új szokásai közé került két fekvőhely, valószínűleg a tél beköszöntével. (Most azért már itt is mínuszok vannak, kétszer is be kellett törnöm a kinti esővizén a jeget, hogy inni tudjon. Esővizet. Mert a benti, naponta cserélt csapvíz az smafu. Úgyhogy jeget török.)

Itt a nagyszobában rejtőzött el:

Nagyszoba macska

Ok segítek egy közelebbi képpel:

Nagyszoba közelebbről

De arról aztán elképzelésem sincs, hogy mit keres rendszeresen a szennyestartóban:

Szennyestartó

Most épp ez a kedvenc. Csak ki ne mossuk egyszer...

PS: a 100-as póló fekete...

Írta: Kati Címkék: futás macska Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
jozsazsu 2016. Jan. 20. 20:57
Gratula, gratula! A macska egy tündér!
Anya 2016. Jan. 30. 18:47
Szintén dupla gratula! Cica Mamának sok-sok simogatás.
Anya 2016. Jan. 30. 18:50
A piros pólósnak is dupla gratula.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo





--------- DEVELOPMENT informaciok -----------
Host: kati.szikla.hu
Uri: 2016/01/20/Sajnalom_Dinesh_nem_tudok_ugyeletet_cserelni
POST:
array(0) {
}
uriTomb:
Array
(
    [0] => 2016
    [1] => 01
    [2] => 20
    [3] => Sajnalom_Dinesh_nem_tudok_ugyeletet_cserelni
)
SESSION:
Array
(
)
blogSetup:
NULL
Array
(
    [SCRIPT_URL] => /~freddy/blog.php
    [SCRIPT_URI] => http://szikla.hu/~freddy/blog.php
    [HTTP_ACCEPT] => */*
    [HTTP_USER_AGENT] => claudebot
    [HTTP_REFERER] => http://kati.szikla.hu/dev/2016/01/20/Sajnalom_Dinesh_nem_tudok_ugyeletet_cserelni
    [HTTP_HOST] => szikla.hu
    [PATH] => /sbin:/usr/sbin:/bin:/usr/bin
    [SERVER_SIGNATURE] => 
    [SERVER_SOFTWARE] => Apache/2.4.58 (Amazon) OpenSSL/1.0.2k-fips PHP/7.0.33
    [SERVER_NAME] => szikla.hu
    [SERVER_ADDR] => 172.31.36.240
    [SERVER_PORT] => 80
    [REMOTE_ADDR] => 54.226.226.30
    [DOCUMENT_ROOT] => /var/www/html/
    [REQUEST_SCHEME] => http
    [CONTEXT_PREFIX] => /~freddy
    [CONTEXT_DOCUMENT_ROOT] => /home/freddy/public_html
    [SERVER_ADMIN] => mitterferi@gmail.com
    [SCRIPT_FILENAME] => /home/freddy/public_html/blog.php
    [REMOTE_PORT] => 42150
    [GATEWAY_INTERFACE] => CGI/1.1
    [SERVER_PROTOCOL] => HTTP/1.1
    [REQUEST_METHOD] => GET
    [QUERY_STRING] => host=kati.szikla.hu&uri=2016/01/20/Sajnalom_Dinesh_nem_tudok_ugyeletet_cserelni
    [REQUEST_URI] => /~freddy/blog.php?host=kati.szikla.hu&uri=2016/01/20/Sajnalom_Dinesh_nem_tudok_ugyeletet_cserelni
    [SCRIPT_NAME] => /~freddy/blog.php
    [PHP_SELF] => /~freddy/blog.php
    [REQUEST_TIME_FLOAT] => 1711628916.059
    [REQUEST_TIME] => 1711628916
)