Hazaút

Most már mindkettő. Így hívom, ha hazautazom Budapestre a húgomhoz és ha hazautazom Maidstone-ba az otthonunkba. Ilyen az élet :-).

Ott tartunk a történetben amikor eljutottam addig, hogy egész stabilan jártam akár 3 órát is egy mankóval a csizmában persze. Utána a fáradtságtól aludtam/üldögéltem ugyanannyit, de egyértelműen javult a helyzet.

Előre meg voltak már a repülőjegyek, mivel betegszabin vagyok annyit módosítottunk, hogy előbb indultunk haza két nappal így elkerülve egy éjféli leszállást annak minden nehézségével. Izgultam eléggé, még sosem utaztam törött lábbal csizmában + két mankó. Semmiképpen nem akartam kerekesszéket, hiszen tudok menni, néhány emberhez képest egész elfogadható sebességgel. Feri tempójához képest irtó lassan, de mit csináljon, ha már velem él, lassabban halad.

Felesleges volt tartanom a biztonsági ellenőrzéstől, lépcsőn felmeneteltől, stb. Mindenki extra profi volt és tök rendes. Próbáltam mindenkit meggyőzni, hogy tudok járni és sorban állni is a biztonsági ellenőrzésnél, de az összes dolgozó kedvesen mosolygott, biztosított róla, hogy ezt ő teljesen elhiszi, majd előreterelt. Leültettek, átnéztek, átsegítettek. A repülőn oda-vissza megkérdezték kérek-e segítséget érkezéskor (nem), komolyan mondom könnyebb volt mint töretlen lábbal.

Otthon a húgom vattába csomagolt és valahányszor végrehajtottam valami komolyabb műveletet (pl: felvenni egy játékot a földről, hozni a gyereknek egy cumit) nekiállt homlokráncolni. Azt el sem tudjátok képzelni micsoda leszúrást kaptam, amikor ki akartam menni a buszmegállóba. Mintha épp az Everest expedíciót terveztem volna. Természetesen felnőtt emberként elmehettem tömegközlekedni Budapesten. Miután elvittek kocsival a buszmegállóhoz...

Marci nagyon élvezte a csizmát, párszor kölcsönvette a mankót saját használatra, egyébként helyén kezelte a dolgokat, megjött még két rabszolga, csak az egyik kicsit nehezebben mozog. Ferivel egész jó haverok már, így nem volt gond, hogy a játszótéren az én kapacitásom kimerült Lidi babakocsijának tologatásában (így mankó sem kell, tök menő) a fiúk jól elvoltak. És még a megbeszélt időre is hazaértünk, erre extra büszke vagyok, nem fordul elő gyakran.
JátszótérAztán Feri unokahúgával beszéltünk meg háromgyerekes programot, időjárástól függően, vagy a Velencei tó, vagy az állatkert. Mivel a tó még nem volt elég meleg állatkert lett, amit az 1 éves jó kedéllyel tűrt, a 4 és 3+fél éves meg iszonyatosan élvezett.

Volt szobor ölében üldögélés,

Szobor
almaevés a fókák mellett,

Almaevés
kenguru, strucc, oroszlán, barnamedve, jegesmedve, zsiráf, iszonyat mennyiségű játszótér, komoly megbeszélések a két egykorú között,

Térképnézés
ebéd, majd Marci úgy aludt a kocsiban ahogy az várható volt.
Ezúton is köszönet Feri unokahúgának, aki olyan sztoikus nyugalommal kezelte a 3 különböző sebességi fokozatban működő csapatot, mintha minden nap ezt csinálná, Ferinek aki tartotta a tempót a két gyerekkel, a húgomnak aki zseniális sárga pólót adott a Marcira, aki így alig tudott eltűnni a szemünk elől, ezzel több szívinfarktustól megkímélve minket.

Majd Marci még medencézett egyet alvás után.

Medence
Utána sajnos elkezdett hányni, majd a következő 24 órában kaja nem maradt benne, szerencsére folyadék igen. Klassz volt 5 percenként egy korty teát engedélyezni a gyereknek, az maradt benne egyedül.
Ahogy jött, ez el is ment, sosem fog kiderülni, hogy az étel/vírus/nap/mi a fene okozta. Azért iszonyat jó fej, amikor egy hároméves felháborodottan panaszkodik neked, hogy ő már hányt eleget, most már nem akar többet.

Visszafelé a wizzair megint késett két órát, kipróbáltuk a reptéri fagyit, ehető.
Fagyi
Marci vett nekem egy cserepes virágot, ami valamilyen hihetetlen csoda, valamint a húgom és Feri csomagolási zsenije kapcsán életben maradt a bőröndben.

Virág

Itthon focinézés volt amihez annak ellenére csatlakoztam, hogy nem szeretem a focit, ezért is ment az iPaden a tenisz. De a közösségi élmény és a csipsz megvolt. Ráadásul a kép szerdán készült, akkor még Nadal nyert is.
Foci
A következő nagy project a csizma nélküli járás, de az már egy másik történet.

Írta: Kati Címkék: otthon utazás beteg Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo





--------- DEVELOPMENT informaciok -----------
Host: kati.szikla.hu
Uri: 2018/07/16/Hazaut
POST:
array(0) {
}
uriTomb:
Array
(
    [0] => 2018
    [1] => 07
    [2] => 16
    [3] => Hazaut
)
SESSION:
Array
(
)
blogSetup:
NULL
Array
(
    [SCRIPT_URL] => /~freddy/blog.php
    [SCRIPT_URI] => http://szikla.hu/~freddy/blog.php
    [HTTP_ACCEPT] => */*
    [HTTP_USER_AGENT] => claudebot
    [HTTP_REFERER] => http://kati.szikla.hu/dev/2018/07/16/Hazaut
    [HTTP_HOST] => szikla.hu
    [PATH] => /sbin:/usr/sbin:/bin:/usr/bin
    [SERVER_SIGNATURE] => 
    [SERVER_SOFTWARE] => Apache/2.4.58 (Amazon) OpenSSL/1.0.2k-fips PHP/7.0.33
    [SERVER_NAME] => szikla.hu
    [SERVER_ADDR] => 172.31.36.240
    [SERVER_PORT] => 80
    [REMOTE_ADDR] => 44.200.40.97
    [DOCUMENT_ROOT] => /var/www/html/
    [REQUEST_SCHEME] => http
    [CONTEXT_PREFIX] => /~freddy
    [CONTEXT_DOCUMENT_ROOT] => /home/freddy/public_html
    [SERVER_ADMIN] => mitterferi@gmail.com
    [SCRIPT_FILENAME] => /home/freddy/public_html/blog.php
    [REMOTE_PORT] => 35174
    [GATEWAY_INTERFACE] => CGI/1.1
    [SERVER_PROTOCOL] => HTTP/1.1
    [REQUEST_METHOD] => GET
    [QUERY_STRING] => host=kati.szikla.hu&uri=2018/07/16/Hazaut
    [REQUEST_URI] => /~freddy/blog.php?host=kati.szikla.hu&uri=2018/07/16/Hazaut
    [SCRIPT_NAME] => /~freddy/blog.php
    [PHP_SELF] => /~freddy/blog.php
    [REQUEST_TIME_FLOAT] => 1711641857.819
    [REQUEST_TIME] => 1711641857
)