Feri majd részletesen elmeséli miért is történt így, de - egy igazán nehéz - megbeszélés után úgy döntöttünk, péntek helyett szerdán kijövünk az Atlaszból. Furcsa tény, de ott ültünk a mászható sziklafalak alatt, már láttam az első fogást és indult a gondolat, hogy hová is akarnék lépni. A döntés a következő volt:
1. visszamegyünk a szállásra, összepakolunk, ma kiérünk az Atlaszból és holnap elindulunk észak felé, vagy
2. visszamegyünk a szállásra, felvesszük a mászócuccunkat, visszamegyünk mászni - természetesen csak a sportutakat, a több kötélhosszas utakat nem kedveljük annyira - de ez azt jelentené, hogy este megint 20 eléggé bunkó tömeggel kellene együtt vacsorázni, majd másnap reggelizni is. Korrekt nem? Az ember vezet 2 órát egy főúton, 2 órát egy mellékúton és megszámolhatlan időt egy kövekkel szórt úton. Alszik egy olyan házban ahol - csak Ferit - olyan mértékben csípi össze valami, hogy a bal karja és lába... hát majd töltök fel képet. Elég durván néz ki. Szegény ő... Majd másnap 2 és fél órát gyalogol felfelé, néhány berber ház között, hogy megérkezzen Taghiába (Taria-nak ejtik), ahol - megszámoltuk - 20 francia és spanyol mászó, valamint 12 francia kiránduló tartózkodik. A menedékház - logikusan - nem igazán erre a mennyiségre van kitalálva. Tömeg van, ricsaj és nem egy szimpi társaság egyébként sem.
Igyekszünk tanulni. Már egységesen szólunk "no thanks"-et bárkinek aki hozzánk szól kéretlenül - ez sajnos egy turistát is magában foglalt, remélem nem útbaigazítást akart kérni, de mire rájöttünk, hogy nem egy rosszul öltözött férfi kuncsorog cigarettáért már el is ment. Az autókölcsönző felajánlotta, hogy kihozza a kocsit a szállásra, összesen 2 órát késett és én csak kétszer telefonáltam rá összesen! Ez hasznosnak bizonyult, mert az első órát csak a szokásos arab időbeosztás alapján késte, de a másodikat azért, mert nem találta meg a szállást. Nem igazán sikerült jól belőnöm a riad bérlésénél az elhelyezkedését. Nem a legjobb környéken van na.