Egyiptom - január 30. A nagy részét a repülőgépen írtam.

6:30

A reggel gyorsan eljött, éjszaka egész jól tudtunk aludni, bár viszonylag gyakran lövéseket is hallottunk, úgy látszik mindent meg lehet szokni. Gyors reggeli és bepakolás után készen álltunk 8-kor. Felöltöztünk úgy, hogy Marrakeshtől Oslóig készen álljunk bármilyen időjárásra. Kifizettem kb. 18 fontot - a távolsági hívásokat - majd vártunk az iroda buszára. Negyed 9-re meg is érkezett - igen ám, de kiderült, hogy a velünk egy szállodában lakó 2 pasit is vinni akarják - ezt meg is beszélték velük. De valahol, valami információ félrecsúszott, ők arra számítottak, hogy külön viszik ki őket a reptérre, amikor már megvan a jegy. Az iroda képviselője gyorsan beszélt velük, úgyhogy megvártuk őket. Volt időm lefotózni az iroda kisbuszát és a hotelt.

van még tovább >>

Írta: Kati Címkék: Egyiptom utazás Kommentek: 2 hozzászólás

Egyiptom - január 29 szombat este.

A CNN és az Al Jazira képei szerint - igen tévé és mobil még van, a vonalas már nem működött - rengetegen vannak Kairó belvárosában. A mai 13-16 óra közötti busz körutunk alkalmával a földeken, a boltokban, a szállodában én csak dolgozó embereket láttam. Kicsit zaklatottan, de teljes mértékben dolgozót.

Mivel nincs net, a legtöbb információt Feri és a húgom szolgáltatja, mi egyenlőre várakozó állásponton. Ma éjjel legalább van hol aludnunk - mármint ágyban, áram és melegvíz ellátással. Ez már több, mint amit tegnap elmondhattunk magunkról. Komoly előrelépés. A többit majd meglátjuk. Valószínűleg ma este sok minden eldőlhet... Holnap háromra jönnek értünk, megyünk a reptérre, majd meglátjuk Luxor, vagy valami más lesz belőle?

van még tovább >>

Írta: Kati Címkék: Egyiptom utazás Kommentek: 0 hozzászólás

Egyiptom, január 29 kora délután.

Na a délután egy kicsit máshogy alakult, mint ahogy reméltük.

A piramisoknál egy csapat katona lezárása fogadott, tankkal, tengerészgyalogos stílusban a kést szuronyként a puskára illesztve. Cool.

Piramis lezárva.

Akkor elindulunk Szakkarába és Memphis-be, azok kívül vannak Kairón.

Szakkara lezárva, nem lehet átmenni, mert nincs rendőri jelenlét, így szavatosság a biztonságra.

Memphis felé az úton egyszer csak vettünk egy szép visszafordulós kanyart, mert előttünk egy csapat boltokat kezdett fosztogatni - legalábbis az idegenvezető szerint, én csak a boltosokat láttam összepakolni.

van még tovább >>

Írta: Kati Címkék: Egyiptom utazás Kommentek: 0 hozzászólás

Egyiptom, január 28 este - 29 reggel, a körülményekre hivatkozva előre is elnézést a képek minősége miatt.

A gép fél órával hamarabb szállt le, a mobilszolgáltatás már nem működött. Hamar átértünk az útlevél ellenőrzésen, megtaláltuk a kiküldött embert pillanatok alatt. A bőröndökre várva kiderült, hogy ugyan az idegenvezetők ki tudtak jönni elénk, de mi nem indulhatunk még el. Majd meglátjuk mikor engednek. Rövidre zárva a hosszú éjszakát:

- nagyjából éjfélig vártunk, majd kiderült reggel 7-ig biztosan maradunk

- kb. fél óra sorállással szereztem italt, majd később ételt - csipszet és csokit. Ez volt, az éttermek addigra már bezártak

van még tovább >>

Írta: Kati Címkék: Egyiptom utazás Kommentek: 0 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo