Feri egyik este csak úgy mellesleg megkérdezte, hogy kérek-e palacsintát vacsorára. Mit gondoltok mi volt a válaszom?
Sikerült az utolsó pillanatra kitakarítani a lakást és kipakolni a kisszobát kedd estére, Helli néni szerdán érkezett és csont nélkül mindent megtalált a budapesti és a lutoni reptéren. Volt némi aggodalmunk, mert Feri komoly dugóba került az autópályán, a repülőgép meg korábban leszállt. De pont egyszerre érkeztek a találkozópontra, így mire hazaértem ők is itthon voltak.
Feri leírta a múlt szombati napot, ez az én leírásom - más szemszögből teljesen. Padma régóta ismerősünk, kb. 2-3 éve él kisebb, nagyobb megszakításokkal Londonban, minden alkalommal amikor beszéltünk chat-en kérdezte, mikor tudunk bemenni találkozni vele. A legutóbb kedd estét ajánlotta (Padma helyettesítőként dolgozik, gyakran hétvégén), de végül is megegyeztünk a szombatban - hangsúlyozom a dátumot ő kérte és én egyeztem bele, mivel nekünk is jó volt. Amikor elindultunk a következő volt a terv: Padma fodrászhoz megy 9-re, majd felhív és talákozunk a kiválasztott programok egyikén és együtt is ebédelünk. Mivel délig nem hívott rácsörögtem - addig a múzeumban voltunk, erről Feri részletesen írt - kiderült valahol elhagyta a telefonszámomat. Megegyeztünk, hogy a piacnál találkozunk és beülünk valahová. Piachoz átmegy, Padmát megint felhív - együnk nélküle, mert neki még fel kell adnia egy sürgős postát. Ok. 10 perc múlva csörög a telefon: nem akarunk-e benn maradni Londonban estig és vacsorázni vele. Tisztáztam, hogy ennyi időnk azért nincs, azt mondta: ok majd később találkozunk - hívni fog. Piacon evés, sokáig nézelődés, temzeparti séta, csokoládéfesztivál, ott is jó sok időtöltés. Délután négykor felhívtam Padmát, hogy akkor mi most indulunk haza. Ennyi.
Azt nem írhattam, hogy hétköznapok, hiszen elsősorban azért nem jött új blogbejegyzés, mert a hétvégén ügyeltem. Egyébként az átlagnál jóval nyugodtabb ügyeletek voltak, de mégiscsak benn kellett lennem. Így csütörtökre már nagyon elfáradtam, szerencsére úgy alakult a munkarendem, hogy pénteken nem kellett bemennem dolgozni. Na nézzük a híreket:
Néhány héttel ezelött nyilvánvalóvá vált, hogy visszajött a ganglionom (gondolom szúrásának egyéves évfordulóját akarta megünnepelni). Meg is beszéltem a radiológus dokival, hogy megszúrja újra. Aznap diagnosztizálták cukorbetegséggel és elment betegállományba. Hűségesen kivártam, míg visszajön. Annyira kedves ember, hogy azt el sem tudom mondani. Van egy újonnan kiderült cukorbetegsége, erre aznap hogy elkezd újra dolgozni és találkozunk a folyosón rögtön eszébe jut, hogy ígért nekem egy combszúrást. Csütörtökön történt, kék/zöld/lila a lábam, remélem hasznos lesz - szerintem egyenlőre jobb a helyzet, de persze most a szúrás is fáj, így nehéz eldönteni.
Kedden megjött Feri egyik barátnője és a barátnő barátnője - Zsuzsa és Noémi. Elég munkás hetem volt, Ferivel több helyre mentek a lányok a hét közben, de erről majd ő ír. Végre péntek délután korábban leléptem, bementünk Maidstone-ba vásárolgatni, egyfontos bolt, Boots, bevásárlóköztpont stb. Tegnap Londonba mentünk, sikerült elég korán elindulnunk, az egyik első dolog amit megnéztünk Jamie Oliver olasz étterme volt, mert a lányok nagyon szerették volna látni az egyik éttermét és mint kiderült ez abban a városrészben volt, ahol a kocsival szoktunk parkolni. Miután ezt megszemléltük - és Feri kijátszotta magát a rokkantlifttel, rendesen lemeózta a teljes működését - 10 órán keresztül járkáltunk fel-alá London nevezetességei között. A kiindulási pont - a kocsi - felé tartva felvetettem azt az ötletet, hogy együnk mielőtt hazaindulunk, hiszen negyed 9-kor ez már esedékes volt. Így kikötöttünk Jamie éttermében... Azt hittem kinevet a recepciós, amikor megérdeklődtem, hogy így foglalás nélkül 4 személyre asztal? Mondta, hogy kb. 30-35 percet kell várni. Adott egy csipogót!!! és mondta, hogy igyunk egyet a bárban, majd megcsörget, ha kész az asztal. Kicsit leesett az állunk... Mire mi lányok végeztünk a szokásos wc körrel, megbámultuk az ablakon keresztül a konyhai dolgozókat és eldöntöttük mit is fogunk inni a bárnál - kb. 10 perc telt el -már szólt is a csipogó.
Feri írt a közlekedési múzeumról, amit a múlt hétvégén látogattunk meg Londonban.
Akkor tehát az ígért képek az omnibuszról kívülről:
és belülről:
itt pedig Feri buszt vezet, egész jól ment neki: