Minden, ami 10 napba belefér

Nos a megfázásból elég lassan keveredtem ki, bár a legrosszabb a kedd volt, egész héten rohadtul sajnáltam magam. Azért a hétbe még belefért 2 műtéti program és két szakrendelés, valamint egy hatalmas virágátültetés. A virág átültetés terve már régóta megvolt, ugyanis az egyik pálma és az egyik citrusnövény (azért hívjuk így, mert Feri nem emlékszik melyik kiköpött magból indult a fácska, lehet mandarin, narancs, clementin, stb. Nem valószínű, hogy citrom, vagy lime. Arra emlékezne :-) kinőtte a legnagyobb ablakpárkányon megengedett nagyságú cserepet is. Mivel - akik nálunk jártak emlékeznek, akik nem szégyeljék magukat és vegyenek repülőjegyet azonnal - a ház bejárata feletti esővédő egy jó erős betonpárkány, ráadásul kitűnően megközelíthető a kisszobaablakunkból, így adódott a terv, hogy nagyobb cserépben kikerülnek a szabadba, de nem lesznek ellenőrzihetetlen messzeségbe. A cserepeket a helyi barkácsboltban szereztük be, szerencsére Krisztián ráért, így ő is eljött. Abszolút elkélt a segítség, nagyon sokat totojáztunk melyiket vegyük meg: elég nagy legyen a növendék fácskáknak, elég nehéz legyen, hogy ne vigye el a szél, elég könnyű legyen, hogy el tudjuk vinni a kocsiig kitornázni a kisszobaablakon.CserepekÍgy született ez a két cserép, szerintem feldobja a házhomlokzatot. Ki is tornáztuk őket az ablakon, majd óvatosan mindketten kiléptünk egy hatalmas zsák földdel és elültettük a feltörekvő növénynemzedéket.Cserepek ablaknál

van még tovább >>

Írta: Kati Címkék: család könyv munka utazás virág Kommentek: 3 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
 (1) ajándék (15) alku (1) András (1) Anglia (1) Atlasz (2) BA (1) barackbefőtt (1) Barát (23) bazsalikom (2) beteg (36) bevásárlás (5) blog (1) Brown (1) buli (3) Cassablanca (1) citrus (1) comb (2) couscous (1) család (41) csiga (1) Csikós (2) csomag (1) Dan (1) dedikál (1) depresszió (3) easyjet (1) ebéd (2) Egyiptom (4) éjszak (1) éjszaka (9) éjszakai (1) élet (1) email (1) epekő (1) érdekes (1) esküvő (1) eső (10) étel (1) étterem (2) fáradt (2) fasírt (1) fejlámpa (1) felnőtt (1) Feri (4) film (1) foci (1) fogyókúra (2) főzés (54) főzés, (1) fudge (1) futás (31) futás, (1) füstriasztó (1) ganglion (3) Goodwood (2) hajfestés (1) hangulat (1) hasmenés (1) ház (1) henna (1) hétköznap (2) hímzés, (1)  (1) hóhelyzet, (1) hosszútáv (1) Húsvét (1) időjárás (5) intenzív (1) ipad (7) iPhone (1) iPhone4 (1) Írország (4) ivás (1) járattörlés (1) játék (1) javítás (1) Kalymnos (2) karácsony (8) kártya (1) kert (9) kirándulás (1) kocsi (3) konyha (7) korcsolya (1) könyv (3) lábköröm (1) lakás (7) látogatás (1) london (5) lovaglás (2) macska (9) magok (1) mantra (2) Marokkó (8) Marrakech (4) mászás (13) mellbimbó (1) méz (1) mosás (1) mozi (4) MR (2) munka (37) műszak (1) műtét (4) nagyszoba (1) névnap (4) növény (1) nyaralás (3) olimpia (1) óraszíjrugó (1) osztálytalálkozó (1) otthon (1) pakolás (1) panasz (1) paradicsom (1) párna (1) party (1) pénzköltés (1) porszívó (1) posta (1) rizs (1) róka (1) rózsa (3) saját (1) sajttorta (3) sár (1) shaun (1) sielés (1) snidling (1) sport (1) súly (1) süti (1) szabadság (2) szakrendelés (1) számítógép (2) szerelés (1) szerelés, (1) szombat, (1) születésnap (5) szüret (1) takarítás (2) tanfolyam (2) tanítás (1) temze (1) timecapsule (1) USA (4) utazás (90) ügyelet (28) vacsora (1) választás (1) városnézés (2) varrás (1) vásárlás (9) vendég (3) vendégség (7) vidámpark (1) virág (1) vulkán (1) zöldségleves (2) zsázsa (2)
szikla blog logo